2017. december 8., péntek

Mi van a hűtőben levő kenyeres kosárban? - MV Lys Carrier 2. rész


Január 25. péntek.
Én nem tudom, mit zabálnak a svédek ezen a zord északon? Utálatos egy időjárás van. Reggel kijövök, hogy elvégezzem a házmesteri teendőket: – kinyitni a fedélzeti ajtót, a fedélzeti raktárt, beírni a naplót a hídon –, hát alig lehetett a decken közlekedni, olyan jeges volt minden. Mínusz három, és süvöltő szél fogadott.

Délelőtt esett egy kis eső is, de a melósok nem álltak le a berakással, sőt, egy óra múlva se, amikor jó húsz perces hóvihar kerekedett, vízszintesen hordta a szél a havat.

Délre befejeztük a rakodást, és egykor indultunk Kumportba. Ez török kikötő a Márvány tengeren, de lehet, hogy bemegyünk Antwerpenbe felvenni vagy 1100 tonna acélárut.

Ha így lesz, akkor vagy 4 órát is eltölthetünk a belga kikötőben

Amikor elbúcsúztam a vikk.net levelezőlistájától, akkor kértem, hogy imádkozzanak egy kicsit értem, hogy menjünk le a Földközi-tengerre. Nos jól kérték az égi hatóságokat.

Ez a hajó évek óta ezt járja: török és görög kikötőkbe visz papírt, és vissza acéllal jön. Északon svéd és norvég (főleg Oslo) kikötőkben veszi a rakományt. Nem rossz vonal. Szeretem a hosszú meneteket, és a kikötőkben is állunk két-három napot.


Január 26. szombat, úton
Egész éjszaka tépelődtem, mit tegyek, ha jönne vissza a lengyel elsőtiszt? Ha a német parancsnok hozzá ragaszkodik, és én erőszakkal itt maradok, még azt is elérheti, hogy saját költségen menjek haza, csak rosszindulat kérdése. Nem tudom, mi lenne a jó magatartás, de már nagyon kellene egy rendes behajózásra járó pénz.

Az idő jól bedurrant, mindenütt délnyugati 7–8-ast mondanak, az Angol csatornára pedig tízes időt. Ezt jól kifogtuk. Felfelé jövet, a szakács elmondása szerint, jó idő volt végig. Ha már szóba került, akkor eldicsekszem, hogy olyat ettem vacsorára, mint még soha: sült kolbászt paradicsommártással és rizzsel. Hozzá savanyú uborkát kaptunk. Felséges lehet annak, aki szereti. A mártást és a rizst meghagytam, pedig a matrózoknak épp most panaszkodtam, hogy az a legnagyobb bajom, hogy mindent szeretek. 

Tegnap például olyan volt vacsorára, amit még nem ettem. Hajában főtt krumpli és ecetes, füstölt hering. Valami isteni volt!


Január 27. vasárnap, úton
Az idő teljesen begorombult, 8–9-es időben mentünk éjszaka. Délutánra lecsendesedett, de a naplóba mi továbbra is 9-est írunk. Úgy látszik, Viktor csak ezt a számot ismeri, ha fúj a szél. Nem baj, ő a főnök, ha úgy akarja, írok én 28-as szelet is.

Elmarad Antwerpen, egyenesen a tütyőkhöz megyünk. Jobb is, nem kell olyan sűrűn manőverezni.

Január 28. hétfő, úton
Mára már emeltük a számokat, és 10-es időt írunk. Nem is lenne semmi baj, ha nem a valóság lenne. Benne vagyunk a totális viharban, csak az vigasztal, hogy ahonnan jöttünk, a dán vizeken most 11-es orkán tombol. Jókor szálltam én is hajóra. Már alig várom, hogy a Földközi–tengeren legyünk, bár életem legnagyobb viharát ott éltem meg.

Wojciech

Ő a szakács. Hasonló típusú lengyellel már hajóztam, ő az, aki ismeri a magyarokat már legalább is azokat, akik hírünket viszik a világban. Tehát: a focistákat, nagyjából Albertig bezárólag. Utána is rémlik neki valami Nyilasi, meg talán Törőcsik, de ezzel kész a magyar labdarúgás.

Jönnek a zenészek: Omega, LGT, Skorpió...

Énekesek: Koncz Zsuzsa, Kovács Kati, Katona Klári...

Ők híresek voltak a polyákoknál a szocializmus alatt, sokszor látta is őket, mivel gdyniai, és ezek a hírességek sokszor felléptek a lengyel tengerparton.

Nem főz különösebben jól, se rosszul. Azt hiszem, ha a tulaj engedné, akkor jobb lenne a kaja, de fő a gazdaságosság, így nincs herdálás. Tegnap este, azaz éjfél előtt – ekkor kezdődik a szolgálatom – a hűtőben volt két, megfelelően behűtött üres kenyereskosár, más semmi.
Hát ettől senki se fog elhízni...


Január 29. kedd, úton
Este megtanultam, hogyan kell kitölteni az antiguai rádiós jelentést. Nem tudom, hogyan van ez, de valahol hallottam a "kis ország, kis csőcselék" rosszindulatú kifejezést, ennek analógiájára megkockáztatom a "kis ország, nagy marhaság" megállapítást.

Amióta bekeményítettek – november 1. –, azóta mindenféle plusz adminisztrációval látnak el. Helyre kis kimutatást kell készíteni minden adatforgalomról, nem is egy formában, csak tudnám, hogy minek?


Január 30. szerda, úton
Tombol a szél, háborog a tenger, és tele a hócipellőm. Ennyi elég is mára.

Nincsenek megjegyzések:

Címkék

8-as (1) 9/11 (1) adriai_járat (1) advent (1) ajándék (1) Aka (7) alert (1) anekdota (1) Aqaba (1) áramkimaradás (1) Aranykapu (1) Ászár (2) asszonyverés (1) átverés (1) babgulyás (1) Balázs Géza (1) Bálint Gazda (1) bálnavadász nóta (1) Baltic Ice (1) Bejrut (1) Béla kaftán (9) Berkeley Castle (1) bikaviadal (1) Bilbao (1) biznyák (1) bizonyítványok (1) black gang (1) Black Irish Band (1) blogregény (1) Boldog Karácsonyt! (1) Bonzsúr Indonézia (1) Bosun's Alphabet (1) Brunsbüttel (1) BUÉK (1) Buga Jakab (1) Bukarest (2) bulvár (1) bunkerolás (1) capstain shanty (1) cégvezető (1) cékla (1) cickafark (1) Ciprus (1) citromillatú muskátli (1) Clancy Brothers (1) Clavigo (7) Cobh (1) Corvus J (1) Costa Concordia (12) Costa Crociere (1) cukkini (2) Czakó Gábor (1) csatornaágyás (1) cserépkályha (1) csicsóka (1) Csopak (2) D.D.E.. (1) Dagenham (1) dalszöveg (1) David Coffin (1) Dávidházy András (1) ddr. Juba Ferenc (1) de Ruyter (1) december (1) delfin (1) dinnye (1) distress (1) dongás (1) DSC (1) Dubliners (1) Duisbuirg (1) Dumbrody (1) duna tengerjáró (1) Duna tévé (1) Edmond (1) EPIRB (5) Erdély (1) értékmentés (1) esküvő (2) Ete (1) EU (1) évforduló (1) Fabiola (1) Fairport Convention (1) Farbi (1) Farfaraway (1) farsang (1) fatalp (1) favágás (1) fekvőrendőr (1) félmilliomodik (2) fészbuk (1) Fiddeler's Green (1) Fluvius Kft (1) fogászat (1) fokhagyma (1) forecastle song (1) forróság (1) fotó (1) Fölszállott a páva (1) francia (1) fröcsözés (1) futball (1) fűszernövény (1) Garay Béla (4) gémél (1) Genova (1) Ger Loughlin (1) German Sky (1) GMDSS (3) görögdinnye (1) Greenore (1) gyümölcs (1) gyümölcsnap (1) hajókatasztrófa (1) hajós (1) hajósbál (1) hajózás (1) Hans Albers (1) Három királyok (1) havazás (1) házaló (1) hazautazás (1) Hévíz (1) hibajavítás (1) (1) hobbiparaszt (5) hobbyparaszt (5) hófúvás (2) Hóki (1) hőség (1) Humber folyó (1) humor (4) Husnes (1) húsvét (1) internet (1) ír népdal (1) Írország (1) Isartal (4) Izland (2) Jachtnavigátor (1) JFK Dunbrody (1) (1) Johnny Cas (1) kacsa (1) Kalóztámadás (2) karácsony (5) Karmöy (2) katalógusfeleség (1) Kécza Sanyi (8) kemence (2) keresés (1) kert (2) kínaikel (1) Kisbér (5) kivándorlóhajó (1) Kıbrıs (1) KK_döntő (1) komposzt (1) Kopervik (1) kórus (2) Kossuth (1) könyvkiadás (2) Közelről (2) Krétai vagyok (1) krumpli (1) kukorica (1) kütyü (1) kvargli (1) Labuan (1) Lackics (1) Láng Gépgyár (1) Le Havre (1) Legendás hajósok (1) lelked rajta (1) lettem (1) Levi (1) lirycs (1) Lys Carrier (1) Lyubov Orlova (1) M/S Bodrog (1) madár (1) madáretető (1) Magyar Nemzet Magazin (1) Magyarország szeretlek (1) mahart (8) Maláj (3) Marseille (7) másodvetés (1) Mayday (1) Mechanicy Shanty (1) mentés (1) mentőtutaj (1) Minarik László (1) Mini-Magyarország (4) Mini-Skanzen (2) MN Magazin (1) MOB (1) Moerdijk (1) Moha (1) mókus (1) Mostaganem (2) mr1 (2) ms radnóti (1) mustármag (1) műanyag palack (1) MV Clipper Caraibes (12) MV Humber (1) MV Isartal (48) MV Kambo (14) MV Lys Carrier (27) MV Lys Chris (46) MV Lys Chris2 (1) MV Petra (40) MV President (13) MV Priwall (21) MV Priwall-2 (13) MV RMS Andromeda (57) naan (1) Napl (1) Napló (323) Napló. MV Isartal (1) Naplü (2) nato (1) Navtex (3) New Ross (2) Niklas (8) Norbi (1) norvég (1) Norvégia (2) nosztalgia (1) novella (2) nyero (1) nyugdíjas_klub (1) óceánevezés (1) óceáni evezés (7) off hire (1) okostelefon (1) Oran (1) oregano (1) országok (1) Oslo (1) öntözés (1) összeütközés (1) padlizsán (1) Padua (23) palánta (2) paradicsom (1) patisszon (2) Pelyhecske (1) Pierre (1) pikírozás (1) pityóka (1) Plomin (4) pókháló (1) potyautas (3) president (2) president szarkeverés (1) Priwall-2 (1) pumping shanty (1) rabszolgaság (1) Rakonczay (8) rally (1) Rapid (1) Réde (1) rejtvény (1) Reményik László (1) Remlac (2) rendőrségi zsebkönyv (1) rendőrzsebkönyv (1) réni (1) Rijeka (1) Rolling Home (1) rubel (1) Santander (3) sárgabarack (1) sárgadinnye (1) SART (1) Sauda (1) Sex Bomb (1) shanty (29) Sharpness (5) shelter (1) Shenandoah (1) Shogun (1) Skinny Listers (1) spanyolország (1) sport (1) statisztika (1) Strzemionego! (1) Sunndalsöra (1) Svelgen (3) Swarzanegger (1) Szavak a hullámok hátán (6) Székesfehérvár (2) szemüveg (1) szépségkirálynő (1) Szeremley Huba (1) szilva (2) szilvalekvár (1) szilveszter (1) szótár (2) sztori (19) Szuezi-csatorna (1) T-Com (1) találkozó (2) tavasz (1) tél (2) tengeralatti kábel (1) Tengerészeti Világnap (1) Tengerészéveim (6) tengerésznóta (29) tengerésztörténet (1) tengeri körzet (1) térkép (1) The Dubliners (2) The Midshipmen Glee Club (1) The Pouges (2) The Seekers (1) Tisztás (1) TME (1) Tolkien (1) Tom Jones (1) tök (1) tört üveg (1) Tricolor (1) Trieszt (1) Tutajos (1) tűzdelés (1) újságcikk (1) Union Moon (1) univerzum (1) US shanty (1) Valencia (1) Van Damme (1) városok (1) Vasas (1) Velence (1) Veperdi András (6) vészhelyzet (14) vetőmag (1) vicc (1) video (8) videó (3) vihar (1) virágok (1) Vitéz (1) Vitold (1) víznap (1) voltam (1) Woody Guthrie (1) X faktor (1) zátony (1) zöldség (1)